Magyar kislány vett részt a világhírű animációs szakemberek londoni mesterkurzusán
Animációs mesterkurzust tartott hétvégén Londonban Dan Povenmire és Jeff „Swampy” Marsh, az Emmy-díjas Phineas és Ferb című sorozat alkotópárosa, amelyen az „Utazz a Disney Csatornával Londonba” rajzpályázat nyertese, egy 12 éves magyar kislány is részt vehetett.
Kiss-Rabata Esther Virág kísérőjével három napot töltött az angol fővárosban, ahol nemcsak új barátokat szerzett, de a rajzolás fortélyai mellett az animációs film készítésének kulisszái mögé is betekinthetett. A mesterkurzus után arra is volt lehetősége, hogy személyes interjút készítsen a világsztár alkotókkal és természetesen a közös fotó sem maradt el.
A Phineas és Ferb című sorozat már a harmadik évaddal jelentkezik Magyarországon szeptemberben, és az ősz még egy meglepetést tartogat a rajongók számára: november 5-én egy egész estés filmet láthatnak a nézők a Disney Csatornán, amelyben a mostohatestvérek eddigi legnagyobb kalandjukra indulnak egy másik dimenzióba
