Töretlen népszerűség kíséri a Richter Egészségváros eseményeit. A 2009-ben indult kezdeményezés idén tavasszal illetve nyár elején Szentendrén, Kisvárdán, Nagykőrösön és Salgótarjánban járt. A négy helyszínen több mint 10.000-en vettek részt az eseményen, 8000-nél is több szűrést végeztek el a programban résztvevő szakemberek. A helyiek aktivitásának köszönhetően pedig a 23 millió forintot is meghaladó adományösszeg gyűlt össze a helyi kórházak és rendelőintézet javára. A programsorozatot rendezvényszervezési és pr feladatait az indulás óta a Merlin Communications Kft. segíti. 2009 óta eddig 65 városban jártunk. Ez idő alatt a Richter Egészségváros rendezvényein közel 160 ezren vettek részt, az eseményt segítő szakemberek pedig több mint 144.600 szűrést végeztek el, ebből mintegy 33.460 alkalommal mértek figyelmeztető értéket. A helyi lakosok aktivitásának köszönhetően a kezdetek óta több mint 320 millió forintnyi adomány gyűlt össze. A felhasználási célok közt szerepel családbarát szülészet fejlesztése, csecsemő osztály bútorzatának, berendezéseinek megújítása vagy éppen réslámpa beszerzése.