A Richter Gedeon Nyrt. a hazai orvostársadalom nélkülözhetetlen munkájának elismerése és támogatása érdekében alapította meg a Richter Érdemérem Díjat.
A modern hazai gyógyszeripar megteremtőjének, Richter Gedeonnak a szellemisége előtt tisztelgő elismerésre összesen 3 kategóriában lehetett pályázni.
Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosának, az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató háziorvosának, valamint az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvosának kategóriájába olyan gyógyító szakemberek jelentkezését várták, akik mindennapi munkájuk mellett időt és energiát nem sajnálva nap mint nap az egészségügyi ellátás színvonalának fejlesztéséért is komoly erőfeszítéseket tesznek, ezzel nagy mértékben hozzájárulva az egészségügy további modernizációjához és az orvosi hivatás hatékonyságának növeléséhez.
A zsűri által kiválasztott díjazottak az ünnepélyes díjátadó keretein belül átadott szakmai elismerésen túl 2 millió forint értékű anyagi támogatásban is részesültek, amely a nyertes pályázó döntése alapján a praxisuk számára hasznosítható eszközbeszerzést, illetve a szakmai tevékenységüket támogató hazai vagy külföldi konferencián, tanulmányúton való részvételt tesz lehetővé a későbbiekben.
A Merlin Communications a magyar gyógyszergyártó vállalat partnereként a kezdeti lépésektől a Richter Érdemérem weboldalának kialakításán túl egészen az ünnepélyes díjátadó esemény megvalósulásáig részt vett az új szakmai elismerés körüli munkafolyamatokban. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy munkánkkal ilyen hiánypótló kezdeményezések megvalósulásához járulhatunk hozzá.
A díjról bővebb információk a https://www.richtererdemerem.hu/ oldalon találhatók.